Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Hoffmann Tamás
2016. július 27.

Director please! – Avagy ilyen volt zsűrizni az Eb-n

A budapesti Európa-bajnokság alatt két magyar zsűri is működött a Groupama Arénában, Magyar Ádám és jómagam. Az elején nagyon nagy kihívásnak tűnt a dolog, a zsűrigárda nyolc külföldi tagjából kettő a zsűrikönyv megírásában is közreműködött, négyen pedig az országuk legképzettebb tornavezetői voltak mindannyian több évtizedes tornavezetői tapasztalattal, így világos volt, hogy elég magas lécet kell megugrani.
Gulyás Dániel
2016. július 26.

XVIII. Szent László Kupa, Győr

Rég jelentkeztem már versenybeszámolóval, itt volt az ideje nyerni valamit. A bajnokság után pechesen elvesztettük az IBBF-csapatversenyt, majd rájátszásban, totál ponttal megnyertük a BAM-csapatot a Böszörményi úton, de ezekre nem volt idő az Eb szorításában. Eljött a nyár, a július (és talán az egész év) leghosszabb hétvégi párosversenyét tartották Győrben, hiszen 3x30 leosztásos hétvégét rendeztek.
Kuttner György
2016. július 20.

„Mindig hittem abban, hogy a rosszat követi valami jobb. Eddig bevált!” – Retek Gyurival Pesten

A Groupama Arénában találkozunk, de nagyon elfoglalt. Kézzel írt napirendjét mutatja, sűrű a program, rengeteg az értekezlet. Igazolványa szerint a budapesti Eb vendége, de én inkább a vendéglátók közé sorolnám, csekély szabadidejében idegenvezetőként az EBL tisztségviselőit kalauzolja Pesten és Budán. Aztán az Ottlik-kiállítást javaslom, az IF Kávézót, a programokat. „Bridzs és jazz” – olvassa a szórólapon. „A két kedvencem” – mondja Retek György, és másnap már a Ráday utcában beszélgetünk házi limonádé mellett.
Varga István
2016. július 4.

A hangos közvetítés tapasztalatai

Mint bizonyára tudjátok, a budapesti Európa-bajnokság magyar érdekeltségű mérkőzéseiről a hagyományos BBO-közvetítésen kívül élőszóban, magyar nyelven is közvetítettünk. A többes szám első személy magyarázata, hogy – egy nyolctagú csapat tagjaként – én magam is tudósíthattam arról, hogy „csapataink harcban állnak”. Szeretném néhány mondatban körvonalazni a közvetítés előzményeit, illetve feltételrendszerét, valamint – nem mellékesen – deklarált célját, utána pedig elemezni azt, hogy szerintem mit sikerült megvalósítani és mit nem, leszűrni néhány tapasztalatot. Mindeközben kitérnék a visszajelzésekre is.
Bozzai Bence
2016. július 1.

Médiumok – Bridzs Eb az operátor szemszögéből

A nem is olyan rég véget érő budapesti Európa-bajnokságon azt a feladatot kaptam, hogy én osszam be, melyik mérkőzést ki közvetíti a hazai operátorok közül. Gondoltam, ha már belülről megtapasztalhattam az eseményt magát, megosztom az élményeket, s betekintést nyújtok, hogyan is „operáltunk” a tíz nap alatt.
András Imre
2016. június 26.

Ínyenc fogások ebédre VI. 26. – Eb 2016

Búcsúzóul nézzünk pár partit a szeniorok mérkőzéséről. Különösen egy 4 pikk érdekes, hogy ki milyen nyerő technikai húzást talált, több nyerő megoldás is volt.Búcsúzóul nézzünk pár partit a szeniorok mérkőzéséről. Különösen egy 4 pikk érdekes, hogy ki milyen nyerő technikai húzást talált, több nyerő megoldás is volt.
Kovács Gergely
2016. június 25.

Egy szippantás a jóból – Eb 2016 VI. 25.

A magyar nyílt csapat a hetedik helyen kezdte az utolsó napot, majd az utolsó előtti fordulót is, de aztán Lengyelország ellen a legrosszabb eredményét érte el az 53. bridzs csapat Európa-bajnokságon, így a görögök ellen nagy győzelemre volt szükség a világbajnokságot érő hetedik helyhez. Ez nem jött össze, 11. lett a csapat, a nők a 14., a szeniorok a 17. helyen végeztek. Budapest Európa-bajnokai: Franciaország (nyílt), Anglia (nők), Izrael (szeniorok).
András Imre
2016. június 25.

Ínyenc fogások ebédre VI. 25. – Eb 2016

Miközben drukkolunk csapatainknak, különösen a világbajnoki szereplésre hajtó nyílt válogatottnak, érdemes figyelni a bridzsfinomságokra is. Találtam egy aduvégjátékos állást.
Kovács Gergely
2016. június 24.

A hetedik te magad légy! – Eb 2016 VI. 24.

Vakrepülés. Ez megy most, mert az Európai Bridzs Liga honlapja nem elérhető, így hiteles eredményekkel nem szolgálhatunk. Viszont az biztos, hogy a nyílt válogatott az elmúlt napok győzelmi sorozatának és a pénteki három diadalának – közte az aranyvárományos franciák leiskolázásával – köszönhetően feljöttek a világbajnoki részvételt érő hetedik helyre! A szombati utolsó három fordulóban már csak tartani kell a helyet, és ott vagyunk a jövő évi Bermuda-kupán Lyonban! Amint látjuk az eredményeket, frissítjük beszámolónkat.
András Imre
2016. június 24.

Ínyenc fogások ebédre VI. 24. – Eb 2016

Többnyire 3 vagy 4 pikk volt a felvétel, Kelet kezéből. A Dél helyén ülő játékosok leginkább káróval támadtak. A 4 pikket játszó felvevők ennek örültek, gyorsan beírták az egy bukást, léphettek tovább.